">

Fogászat

Lovaink rendszeres fogászati szűrővizsgálatának jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A rendellenes fogkopás következtében kialakuló éles fogcsipkék okozta fájdalom eleinte csak lovaglás közben tűnhet fel, mikor lovunk a zablára a megszokottól eltérően, kevésbé együttműködően reagál, szár ellen dolgozik, nem támaszkodik, lovaglás közben kifeszül. Előrehaladottabb esetben evés közben arra lehetünk figyelmesek, hogy négylábú barátunk az abrak fogyasztása közben szemeket perget ki a szájából, illetve a szénát is lassabban, komótosabban eszi, sőt akár rendellenes fejtartás, rágás is mutatkozhat evés közben, mely már súlyosabb problémát vetíthet elő (törött fog, szájüregi nyálkahártya sérülések…stb). Ezen tünetek jelentkezésekor haladéktalanul, egyéb esetben évenként érdemes állatorvosunktól egy alapos szájüregi vizsgálatot kérnünk. Fontos megjegyezni, hogy a ló nyelvét oldalra kihúzva, majd zseblámpával a ló szájába világítva nem lehet megfelelő vizsgálatot végezni. Ahhoz, hogy a már meglévő, illetve kialakulóban lévő elváltozásokat kiszűrjük, megelőzzük, elengedhetetlen egy tökéletes szájterpesztő megfelelő világítással és legalább egy fogászati tükör, fogászati szonda. Ezenkívül a profi vizsgálathoz nélkülözhetetlen egy speciálisan erre a célra kifejlesztett ló szájüregvizsgáló kamera, mellyel a nehezen elérhető, szabad szemmel nem látható részeket is tökéletes alapossággal meg tudjuk vizsgálni, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a kezdődő, alig észrevehető elváltozásokat is időben diagnosztizáljuk, és még azelőtt kezeljük, mielőtt valóban problémát okozna. A hangsúly a megelőzésen van!
Horse Clinic ambulanciánk modern fogászati műszerekkel áll betegeink rendelkezésére. Nálunk a fogászati vizsgálat részét képezi minden esetben a szájüreg kamerás áttekintése a lógyógyaszatban jelenleg legkorszerűbb Storz lófogászati endoszkóppal